2013. június 3., hétfő

Dr. Szakács Ferenc Sándor: Pilismarót, 2013. június 2

Az ősi római limeszen, ahol most vagyunk, egy ideillő idézettel kezdeném gondolataimat. Marcus Aurelius katonacsászár a közelben írta Elmélkedéseit, amely mindmáig érdekes olvasmány mindazoknak, akik a múlt-jelen-jövő összefüggéseit akarják megérteni: „Aki nem tudja, mi a világ, az nem tudja, hol van ő maga. Aki nem tudja mire született, az nem tudja azt sem, kicsoda ő tulajdonképpen, és azt sem, mi a világ. Aki ezek közül egyet is elhanyagol, az a maga rendeltetését sem tudja megmondani.
Mélyen tisztelt püspök úr, tisztelt államtitkár úr, hölgyeim és uraim, kedves ünneplő közönség,
Csaknem hihetetlen, hogy már 1 esztendő telt el az Emlékmű felavatása óta. Szükségünk van közös megemlékezési pontokra, legfontosabb történelmi pillanatainkat megörökítő emlékművekre. Ezt bizonyítja az is, hogy a közelmúltban ismét szükségét érezte Pilismarót közössége annak, hogy kinyilvánítsa szolidarítását a trianoni események miatt kivülrekedt erdélyi honfitársaival szemben. A székely zászló ürügyén kirobbant politikai csatározás sokunkat elkeserített és elkeserít. Így én magam is köszönetemet szeretném kifejezni azért, hogy az együttérzés és összetartozás újabb jeleként az Emlékműnél is lobog a Székely Zászló.
Az idén is Lőrincz Attila jó barátom hívott meg ide, Önök közé, hogy újra együtt ünnepelhessek Pilismarót közösségével. Lőrincz Attilával, ahogy a tavaly is jeleztem, Erdélyben hozott össze a sors évekkel ezelőtt. Annak idején pilisi szarvashúsból főztünk pörköltöt a Hargitán, közben Hazánkról, múltunkról, jelenünkről és jövőnkről beszélgettünk, próbáltuk megfogalmazni azt, amit Trianon óta nehéz szavakba foglalni: összetartozunk. Pilismarót és Csíksomlyó összefonódik a történelemben, függetlenül a két települést elválasztó távolságtól. A világ magyarságának egyik legfontosabb szakrális központjából, Csíksomlyóról hoztam üdvözletet a mai napon ide Pilismarótra, Önökhöz.
Paul Claudel írta a 20. század elején: 
Az imént kezembe került Szent István király könyve, az ő Intelmei fiához. A nagyszerű gondolatok olvasása közben éreztem, minő nagy nemzet ez a magyar nép, amelynek már kilencszáz évvel ezelőtt, a mai európai emberiség hajnalán ilyen hallatlan eszű királya volt. Én Szent Istvánt a messzi középkor legnagyobb diplomatájának tartom... S én, a francia diplomata, a hívő katolikus erőm fogytáig hirdetem, hogy a Duna-medencében csak a Szent István-i úton lehet keresni a gyógyulást.
Marcus Aurelius és Paul Claudel gondolati arra ösztönöznek, hogy átgondoljuk, elemezzük és megértsük az elmúlt évtizedek történéseit. Azokat az évtizedeket, melyeket ideológiák harca, vagy még inkább ideológiák egymás kiegészítése jellemzett. Úgy a kommunizmusnak, mint az 1989 után üzemelő agresszív kapitalizmusnak erős átfedési pontjai vannak, amelyekre fontos, hogy kellőképpen odafigyeljünk.
·    kitartó munkával próbálták és próbálják megsemmisíteni és az emberek elméjéből kiiktatni mindenféle istenképet, nemes gondolatot, az összetartozás érzését
·    cél a társadalom immunrendszerének, ellenállóképességének meggyengítése minden szinten: leginkább a család teljes kiszolgáltatottsága, eladósítása
·    a félelem érzését állandósítani az egyénekben: hisz a félelem társadalma képtelen összefogni, gondolkodni, jelenét elemezni és jövőjét megtervezni, a bizalmatlanságra épülő társadalmi struktúra megszüntet minden ellenállást – egy működő társadalom alapja, amely saját jövőjét akarja megálmodni és megvalósítani, csakis a bizalom lehet
·    az anyagi javakért cserébe a szakrálisat fel kellett és kell áldozni, amit napjaink embere sajnos önszántából tesz meg. A társadalmat mozgató, létroncsoló erők annak alapján engednek a hatalomból és az anyagiakból részesedni, amennyire az ember képes az “üdvét”, vagyis a szakrális életterét és szakrális idejét feláldozni
·    a kommunizmus és az agresszív kapitalizmus a „se házát, se mezejét, se másféle jószágát el ne kívánd” isteni parancsnak a tökéletes ellentétét propagálta és propagálja: vedd el a másiktól, ami az övé, ha nem adja, akkor alázd meg, gyalázd meg, gyilkold meg.
Napjainkban legnagyobb feladatunk az, hogy megértsük a körülöttünk zajló folyamatokat: kutassuk, értelmezzük, átlássuk a múlt és a jelen nagy történelmi összefüggéseit, például az újratermelhető vagyon elrablását, tömegek alulfinanszírozását, emberek kegyetlen kifosztását. Pilismarót a tavaly felállított nemzeti emlélművel és a februárban felhúzott Székely Zászlóval is jelzi azt, hogy érzékeny a nemzeti-történelmi összefüggések elemzésére és megértésére, hogy nem olvadt bele a felelőtlen fogyasztó ideológia hazugságaiba. Fontos, hogy visszatérjünk az egészséges kommunikációhoz, ahol a hosszú távú megoldások alapjainál a hiteles gondolatok állnak. Ahol a kigondolt és kimondott szavak visszakapják értéküket, így az igazságot mindenki igazságnak, a hazugságot pedig mindenki hazugságnak nevezi. A gondolkodni képes emberek és közösségek kötelessége, hogy a történelmi folyamatok közben feltegyék a legfontosabb kérdést: „cui bono, cui podest?” Vagyis, hogy az aktuális folyamat kinek az érdekét szolgálja, és ha felismerik a közösség- és emberellenes szándékot, akkor kötelességük, hogy figyelmeztessék erre a többieket. Tisztelet illeti azt a közösséget, amely felismeri az idők jeleit.
Végezetül a magyarságra vonatkozó, Istenhez idézett kéréseimet a közelmúltban eltemetett tanító óriás, Rácz Sándor 1987-es gondolataival fogalmazom meg itt, a régi római limeszen:
1) Űzd ki szívünkből az összeférhetetlenséget, helyére plántáld szívünkbe az összetartó szeretetet, mert tudjuk, hogy a tiszta emberi értékek tehetik naggyá az embert, a társadalmat és a nemzetet.
2) Világosítsd fel a magyar nőket, hogy vállalják az édesanya szerepét, amely fölötte áll minden más földi dicsőségnek. Csak ők képesek megállítani nemzetünk riasztó fogyását.
3) Szabadíts meg minket minden idegentől, aki gátolja a magyar nemzet fejlődését, és erősítsd meg barátságát azon népeknek, amelyek szándékkal támogatják a magyar nemzetet.
·    4) Erősítsd meg lelkünkben hitünket, amely hazánk sorsa feletti aggodalmunkban sokszor meggyengül. Isten egyesítő ereje tegye újra naggyá a magyart.
Hiszen Marcus Aurelius szerint: „az erkölcsi tökéletesség velejárója, hogy minden napot úgy élsz le - izgalom, ernyedtség, alakoskodás nélkül -, mintha az volna az utolsó”.

Dr. Szakács Ferenc Sándor


Csíksomlyó – Pilismarót, 2013. 06. 02.