2013. június 3., hétfő

Dr. Szakács Ferenc Sándor: Pilismarót, 2013. június 2

Az ősi római limeszen, ahol most vagyunk, egy ideillő idézettel kezdeném gondolataimat. Marcus Aurelius katonacsászár a közelben írta Elmélkedéseit, amely mindmáig érdekes olvasmány mindazoknak, akik a múlt-jelen-jövő összefüggéseit akarják megérteni: „Aki nem tudja, mi a világ, az nem tudja, hol van ő maga. Aki nem tudja mire született, az nem tudja azt sem, kicsoda ő tulajdonképpen, és azt sem, mi a világ. Aki ezek közül egyet is elhanyagol, az a maga rendeltetését sem tudja megmondani.
Mélyen tisztelt püspök úr, tisztelt államtitkár úr, hölgyeim és uraim, kedves ünneplő közönség,
Csaknem hihetetlen, hogy már 1 esztendő telt el az Emlékmű felavatása óta. Szükségünk van közös megemlékezési pontokra, legfontosabb történelmi pillanatainkat megörökítő emlékművekre. Ezt bizonyítja az is, hogy a közelmúltban ismét szükségét érezte Pilismarót közössége annak, hogy kinyilvánítsa szolidarítását a trianoni események miatt kivülrekedt erdélyi honfitársaival szemben. A székely zászló ürügyén kirobbant politikai csatározás sokunkat elkeserített és elkeserít. Így én magam is köszönetemet szeretném kifejezni azért, hogy az együttérzés és összetartozás újabb jeleként az Emlékműnél is lobog a Székely Zászló.
Az idén is Lőrincz Attila jó barátom hívott meg ide, Önök közé, hogy újra együtt ünnepelhessek Pilismarót közösségével. Lőrincz Attilával, ahogy a tavaly is jeleztem, Erdélyben hozott össze a sors évekkel ezelőtt. Annak idején pilisi szarvashúsból főztünk pörköltöt a Hargitán, közben Hazánkról, múltunkról, jelenünkről és jövőnkről beszélgettünk, próbáltuk megfogalmazni azt, amit Trianon óta nehéz szavakba foglalni: összetartozunk. Pilismarót és Csíksomlyó összefonódik a történelemben, függetlenül a két települést elválasztó távolságtól. A világ magyarságának egyik legfontosabb szakrális központjából, Csíksomlyóról hoztam üdvözletet a mai napon ide Pilismarótra, Önökhöz.
Paul Claudel írta a 20. század elején: 
Az imént kezembe került Szent István király könyve, az ő Intelmei fiához. A nagyszerű gondolatok olvasása közben éreztem, minő nagy nemzet ez a magyar nép, amelynek már kilencszáz évvel ezelőtt, a mai európai emberiség hajnalán ilyen hallatlan eszű királya volt. Én Szent Istvánt a messzi középkor legnagyobb diplomatájának tartom... S én, a francia diplomata, a hívő katolikus erőm fogytáig hirdetem, hogy a Duna-medencében csak a Szent István-i úton lehet keresni a gyógyulást.
Marcus Aurelius és Paul Claudel gondolati arra ösztönöznek, hogy átgondoljuk, elemezzük és megértsük az elmúlt évtizedek történéseit. Azokat az évtizedeket, melyeket ideológiák harca, vagy még inkább ideológiák egymás kiegészítése jellemzett. Úgy a kommunizmusnak, mint az 1989 után üzemelő agresszív kapitalizmusnak erős átfedési pontjai vannak, amelyekre fontos, hogy kellőképpen odafigyeljünk.
·    kitartó munkával próbálták és próbálják megsemmisíteni és az emberek elméjéből kiiktatni mindenféle istenképet, nemes gondolatot, az összetartozás érzését
·    cél a társadalom immunrendszerének, ellenállóképességének meggyengítése minden szinten: leginkább a család teljes kiszolgáltatottsága, eladósítása
·    a félelem érzését állandósítani az egyénekben: hisz a félelem társadalma képtelen összefogni, gondolkodni, jelenét elemezni és jövőjét megtervezni, a bizalmatlanságra épülő társadalmi struktúra megszüntet minden ellenállást – egy működő társadalom alapja, amely saját jövőjét akarja megálmodni és megvalósítani, csakis a bizalom lehet
·    az anyagi javakért cserébe a szakrálisat fel kellett és kell áldozni, amit napjaink embere sajnos önszántából tesz meg. A társadalmat mozgató, létroncsoló erők annak alapján engednek a hatalomból és az anyagiakból részesedni, amennyire az ember képes az “üdvét”, vagyis a szakrális életterét és szakrális idejét feláldozni
·    a kommunizmus és az agresszív kapitalizmus a „se házát, se mezejét, se másféle jószágát el ne kívánd” isteni parancsnak a tökéletes ellentétét propagálta és propagálja: vedd el a másiktól, ami az övé, ha nem adja, akkor alázd meg, gyalázd meg, gyilkold meg.
Napjainkban legnagyobb feladatunk az, hogy megértsük a körülöttünk zajló folyamatokat: kutassuk, értelmezzük, átlássuk a múlt és a jelen nagy történelmi összefüggéseit, például az újratermelhető vagyon elrablását, tömegek alulfinanszírozását, emberek kegyetlen kifosztását. Pilismarót a tavaly felállított nemzeti emlélművel és a februárban felhúzott Székely Zászlóval is jelzi azt, hogy érzékeny a nemzeti-történelmi összefüggések elemzésére és megértésére, hogy nem olvadt bele a felelőtlen fogyasztó ideológia hazugságaiba. Fontos, hogy visszatérjünk az egészséges kommunikációhoz, ahol a hosszú távú megoldások alapjainál a hiteles gondolatok állnak. Ahol a kigondolt és kimondott szavak visszakapják értéküket, így az igazságot mindenki igazságnak, a hazugságot pedig mindenki hazugságnak nevezi. A gondolkodni képes emberek és közösségek kötelessége, hogy a történelmi folyamatok közben feltegyék a legfontosabb kérdést: „cui bono, cui podest?” Vagyis, hogy az aktuális folyamat kinek az érdekét szolgálja, és ha felismerik a közösség- és emberellenes szándékot, akkor kötelességük, hogy figyelmeztessék erre a többieket. Tisztelet illeti azt a közösséget, amely felismeri az idők jeleit.
Végezetül a magyarságra vonatkozó, Istenhez idézett kéréseimet a közelmúltban eltemetett tanító óriás, Rácz Sándor 1987-es gondolataival fogalmazom meg itt, a régi római limeszen:
1) Űzd ki szívünkből az összeférhetetlenséget, helyére plántáld szívünkbe az összetartó szeretetet, mert tudjuk, hogy a tiszta emberi értékek tehetik naggyá az embert, a társadalmat és a nemzetet.
2) Világosítsd fel a magyar nőket, hogy vállalják az édesanya szerepét, amely fölötte áll minden más földi dicsőségnek. Csak ők képesek megállítani nemzetünk riasztó fogyását.
3) Szabadíts meg minket minden idegentől, aki gátolja a magyar nemzet fejlődését, és erősítsd meg barátságát azon népeknek, amelyek szándékkal támogatják a magyar nemzetet.
·    4) Erősítsd meg lelkünkben hitünket, amely hazánk sorsa feletti aggodalmunkban sokszor meggyengül. Isten egyesítő ereje tegye újra naggyá a magyart.
Hiszen Marcus Aurelius szerint: „az erkölcsi tökéletesség velejárója, hogy minden napot úgy élsz le - izgalom, ernyedtség, alakoskodás nélkül -, mintha az volna az utolsó”.

Dr. Szakács Ferenc Sándor


Csíksomlyó – Pilismarót, 2013. 06. 02.

2012. augusztus 13., hétfő

Dr. Szakács Ferenc Sándor beszéde Pilismarót, 2012. augusztus 12.

Pilismarót, 2012. augusztus 12.Nemzeti emlékműavatás, urnaelhelyezéssel.Mivel az ősi római limeszen vagyunk, egy ideillő idézettel kezdeném gondolataimat.


Amire az ember gondol, az meghatározza a gondolkodásmódját, mert a képzetek mintegy átitatják a lelket... Minden egyes lény arra tör, aminek a kedvéért megalkották. Amire pedig tör, abban a CÉLJA. Ahol a célja, ott a HASZNA és a JAVA. Az értelmes lény java a közösség. Mert hogy mi közösségre születtünk, az régen bebizonyított tétel” – olvashatjuk Marcus Aurelius Elmélkedéseiben.

Tisztelt polgármester úr, hölgyeim és uraim, ünneplő közönség,
a mai napon Pilismarót ünnepel. Emlékezvén ünnepel. Az emlékmű, melyet leleplezünk, visszatérít minket a történelembe. Olyan utakra kalauzol bennünket, melyeken a magyarság életének legfontosabb történelmi pillanatai következtek be, teljesültek be. A honfoglalástól az 1000 éves államiságon keresztül elérkeztünk napjainkhoz.
Lőrincz Attila jó barátom hívott meg ide Önökhöz, hogy együtt ünnepelhessek Pilismarót közösségével. Az a Lőrincz Attila, akivel Erdélyben, innen 800 km-re találkoztam évekkel ezelőtt. Annak idején Pilismarótról hozott szarvashúsból főzött pörköltet Attila a Hargitán, s közben Magyarországról, múltról, jelenről és jövőről beszélgettünk. Próbáltuk megfogalmazni azt, amit mindig nehezen lehet: összetartozunk. Pilismarót és Csíksomlyó összefonódik a közös történelemben, függetlenül a két települést elválasztó távolságtól. A világ magyarságának talán legfontosabb kultikus zarándokhelyéről, Csíksomlyóról hoztam üdvözletet ide Önökhöz. Csíksomlyó szimbólum. Múlt-jelen-jövő kapcsolatának élő szimbóluma. Ez az a hely, ahol fejet kell hajtanunk.
A emlékművet nézve az elmúlt évszázadok történéseire kell gondolnom. A honfoglalástól 1848-on, 1920-on és 1956-on keresztül napjaink tébolyult történései jelennek meg szemem előtt.
Az emlékmű 4 oldala országunk és nemzetünk történelmének 4 kardinális pontja. Olyan történelmi pillanatok, amelyek már gyerekkorunk óta beleívódtak lelkünkbe, függetlenül attól, hogy az ide-oda tologatott határok melyik felén születtünk. Az emlékműn feltüntetett évszámokat számos eszközzel akarták elfeledtetni velünk (1), akarták kimaratni lelkünk mélységéből (2). Sikertelenül. A létrontó és embertelen (1), sunyi és önmagának ellentmondó (2) diktatúra évtizedei elteltével újra fellángol az összetartozás érzése és újra keressük nemzetrészeink között az aktív kapcsolatot. Meggyőződésem, hogy egy olyan nemzet jövője, amely az emlékművön látható történelmi pillanatokat mondhatja magáénak, kizárólagosan (!!) szövetségre (1), szövetségesekre (2) és szervezett kapcsolattartásra (3) épülhet.
Egy ilyen nevezetes napon részletezhetnénk az elmúlt évszázad történelmi ámokfutását, pontosan elmondhatnánk, hogy Clemenceau, Northcliff, Benes és mások mit tettek, vagy mit nem tettek, mit róhatunk fel nekik, vagy éppen azt, hogy döntéseikkel kinek (!!) az érdekeit szolgálták. Elmondhatnánk, hogy Kun Béla nemzetrontó ámokfutása végén hogyan hagyhatta el az országot, számára előkészített luxusvonaton, magyar nemzeti vagyonnal a fedélzeten, Bécs városába tartva. Elemezhetjük megállás nélkül azt a tényt, hogy a vesztes Osztrák-Magyar monarchia külügye, pénzügye és hadügye Bécsben volt, tehát egy olyan háborúba rángatták bele Hazánkat, amelyben így egyáltalán nem akart résztvenni. Nem elhanyagolható történelmi tény az sem, hogy az Egyesült Államok nem fogadta el a Trianoni diktátumot és különbékét kötött Magyarországgal 1921. május 25-én.
Mindez viszont a jelen és a jövő szemszögéből nézve, hála Istennek, egyre érdektelenebb. Magyarország nagy politikai játszmák célkeresztjébe került és annak ellenére, hogy ellenfeleinek nem vétett, nem tudott beleszólni sorsa irányításába. Mindig akadtak és akadnak Kun Bélák, Szamuely-k, Linder Bélák, akiknek – annak ellenére, hogy semmi közük nem volt a magyarsághoz – Magyarország jelenéről és jövőjéről próbálnak, külső felszólításra, dönteni.
Magyarországot több mint 1000 évvel ezelőtt állammá szervezték Európa szívében. Több, mint 1000 éve létezünk államként azon a kontinensen, amelyen azóta birodalmak születtek, tartották magukat örökérvényűnek és tűntek el a történelem színpadáról. Több, mint 1000 éve miénk a Kárpát-medence élettere, ahol védtük Európát az ide beözönlő hordák ellen.
Magyarország történelme szakrális történelem. Ezt támasztja alá a Szent Koronánk szimbólumrendszere is. A magyarság üdvtörténete beleágyazódik az emberiség üdvtörténetébe, egy nagy isteni tervbe. Ennek ellenére a magyarság saját történetét gyakran keresztútnak érezte; a honfoglalástól kezdve, történelmének nagy kihívásain keresztül számos próbatételben kellett helytállnia.
1848, 1920 és 1956 a legdrámaibb évei nemzetünknek.
A magyarság létstruktúrája egy kereszthez hasonlítható: függőleges szárán ott látjuk a nagy évszámokat, míg vízszintes szárának két részén a szétszakított nemzettestet. A vertikális és horizontális keresztrész egy dátumban metszi egymást (1), egy évszámnál találkozik (2):
1920. A kereszt horizontális ága elmetszi egy ponton a függőleges üdvtörténeti tengelyt, amely az én olvasatomban Trianon: itt a magyarság nemzet-teste jobb és bal irányba szabdalódik szét.
Csíksomlyón érzékelem a legjobban a lét szakrális voltát. Ezért az ember, mint Isten teremtménye idejével és terével, melyben él, szintén szakrális. Kisfiam 2 és fél éves korában jelezte felém ezt az igazságot a legtalálóbban: „Az ember a világ gyönyörűsége” - mondta. Mivel az emberi egzisztencia egyben transzcendentális egzisztencia is, ugyanígy van ez a nemzettel, melyet alkot: története folytatódik, az előbb említett kereszt felső ágán, transzcendentális síkokon.

Isten egész emberiségre vonatkozó üdvtörténetében foglal helyet a magyarság története: veszteseknek és kiválasztottaknak érezzük magunkat, de MELLETTÜNK az összes népnek van üdvtörténete és fontos szerepe. A magyar élettérben található kultikus központok segítségével, és ezek működését kihasználva egyesítenünk kell a magyar törekvéseket. Annak érdekében, hogy jobban megérthessük helyzetünket a mai világban (1), megfelelőképpen tudjuk elemezni a múltunkat (2), és a múlt történéseiből okulva a jelenben megfelelő döntéseket tudjunk hozni (3), fontos, hogy kilépjünk, eltávolodjunk a generált káosztól, a komprádor elit (?)cselszövésétől, a kommunikációs porhintéstől, a valós információk lefojtásától. Ehhez a „kilépéshez”, „eltávolodáshoz” lehetőséget nyújtanak a kultikus erőtereink, azon központjaink, melyekben a hely szelleme (a genius loci) kiemelten működik, és egyszeri, megismételhetetlen lehetőségeket biztosít.
Miért fontos, hogy minderre ilyen részletesen kitérjek?
Ideológiák harca vett és vesz minket körül. Már 1789-ben ideológiai harccal döntötték meg a nagy múltú francia királyságot is. Ideológiákkal, izmusokkal, és a cél megvalósításához szükséges eszközökkel gyúrják, formálják a körülöttünk levő társadalmat. Eszméket hoznak létre, majd hagynak veszni, miközben emberek milliói halnak meg, tűnnek el nyomtalanul.  A hatalmi és gazdasági törekvéseket ily módon próbálják felismerhetetlenné maszkírozni.
Aki azt gondolná, hogy az ideológiák kora a kommunizmus beteges világnézetének a bukásával megszűnt, az gondoljon Irakra, az energiaforrások kontrolljáért dúló véres háborúra (1) és a körülötte generált hazugságokra (2), humanista szlogenekre (3), az emberiség állítólagos védelmében végzett katonai akciókra (4).
A lényeg láthatatlan” – olvashatjuk A kis hercegben. Ahhoz, hogy valóban megérthessük az pilismaróti emlékmű idősávjának valós hátterét, fontos, hogy tisztán lássuk az összefüggéseket ­- azokat az összefüggéseket, amelyeket nem látni a televízió képernyőjén (1); azokat az összefüggéseket, amelyek felfedezése és megértése személyes időnkbe és energiánkba kerül (2). Abban a hatalmi struktúrában, amelynek Magyarország a célkeresztjébe került, nincs tisztesség, lovagiasság, nem létezik az ellenfél megbecsülése, CSAK érdek van, melyet bármilyen eszközzel meg kell valósítani. Ideológiát, új hitet és új „Istent” is lehet teremteni, minden megengedett. Ahogyan Winston Churchill is jelezte: Nincsenek örök barátok és örök ellenségek, CSAK örök érdekek vannak.

Az ideológia nem más, mint egy újfajta,          torz, manipulált teológia. A „hit” az ember természetes tulajdona. A hit vezethet el az örök, igaz Istenhez. A teológia Istenre irányul, az ideológiák viszont az ember ellen irányulnak. Elég, ha arra gondolunk, hogy a szocializmus több évtizedes ideológiája mindennel foglalkozott, csak a hirdetett proletáriátus felemelkedésével, egzisztenciális gondjainak a megoldásával nem.
A teológus és az ideológiagyártó befolyásolni akarja a gondolkodást. A teológia Istenhez akar közelíteni, az ideológia pedig Istentől és az üdvtörténettől akar eltávolítani. Modern társadalmunk az egyénre bízza a döntést: magának kell választania a magánügyként kezelt világnézetek között. Viszont elhallgatja az ember elől azt, hogy a megkülönböztetés tudása sokakban nincs, és nem is lesz meg (!!!). Ezért az ideológiagyártók – ahogy a múlt is igazolta – mindig a teológiát, Istent és az emberek istenképét támadták és támadják először. Valami ellen akarják erősíteni saját elképzeléseiket (1), és erejüket a „másik” eszme eltiprásából merítik (2).
A szó veszélyes fegyver (!!!), hatásában társadalmakat mozgathat. Akik nem tudják a szavak erejét elemezni és értelmezni, azokat könnyen meg lehet vezetni, társadalmi káoszt lehet velük kirobbantani.
Ahogy József Attila is írja 1937-ben: „Jogállamban a pénz a fegyver”. Egy új Isten jelenik meg, a jogállam nagy kaliberű fegyvere: a pénz. Az új ideológia alapja, Alfa és Omegája az a virtuális valóság, amelynek a kontrollja az új ideológia birtokosainak a kezében van.
A minden szinten történő agymosás következtében Erdélyben is létrejött a modern ember karikatúrája: a fogyasztói idióta. A plázákra, bevásárlóközpontokba szoktatott „minimál én” tömegesen atomizálódott (1) és eladósodott (2). Eltávolodott mindazon értékektől, amelyek történelmének a fénykorát jellemezték, amelyek töltetet adtak politikai és társadalmi szervezkedésének. A modern kreatúra legfőbb jellemvonása: értéktelen, hazug, megbízhatatlan. Miközben a homo sapiens, mely homo politicus is kellene, hogy legyen (vagyis aktív meghatározója jelenének és jövőjének) átalakul homo videns-é; ez olyan emberroncs, amely már nem néz, csak bámul (leggyakrabban a televízió képernyőjét). Eközben a társadalmi folyamatok reális és objektív intézményesített elemzése, értelmezése és megértése a háttérbe szorult. Az új embernek, ennek a HOMO VIDENSNEK, amely elözönlötte Erdély elitjét is, nincs ideje már SEMMIRE, csak ÖNMAGA ámítására és butítására. „Amit ma hazudhatsz, ne halaszd holnapra” a társadalmat működtető alapnormává válik – úgymond társadalmi keresztmetszetté, és lassan mindenki meg akar felelni ennek a normának. Ennek következtében vészreflex alakul ki a társadalom nagy részében: ez rövidtávú gondolkodást, demotivációt, állandó nyugtalanságot eredményez, csökkenti úgy az érzelmi intelligenciát, mint a szociális érzékenységet.
Nehéz kilépni a mesterségesen generált hazugsághalmazokból - de végül  minden érintettnek el kell jutnia arra a felismerésre, hogy becsapták. A modern embert – a társadalmat lebutító folyamatok következtében – könnyű becsapni. Az értelmetlen acsarkodás, feszültség, harc, uszítás, mindig hasznot hajt, profitot generál valakiknek. Ne feledjük József Attila szavait: „Jogállamban a pénz a fegyver.
Bármilyen időtálló békeszerződés alapja csakis az igazságosság és az igazság lehet. A hazugságnak (nevezzük azt kommunizmusnak, szocializmusnak, vagy más izmusnak akár (!!)) napjai meg vannak számlálva. Az izmusok lélek nélküli, boldogtalan embertömegeket hoznak létre és eltávolítják az egyént attól a földtől, mely értelmet ad az életének és biztosítja a megélhetését. A liberális maszlagban feloldódott társadalmunk lerázta magáról a szakralitás béklyónak vélt megtartó erejét, és közben a legsötétebb modern babonák áldozatává lett. A hit legmagasabb szintjének az újjátermelése, a REszakralizáció folyamatának az elmélyítése az egyetlen út, hogy visszataláljunk őseink hitéhez, jelent megalkotó és jövőt megálmodó létformájához. Évekkel ezelőtt azt üzente egy középszerű politikus a Magyar Parlamentből, hogy merjünk kicsik lenni”. Nem hiszem, hogy ez lenne a mai társadalom legfontosabb víziója, a magyar-magyar kapcsolatok mozgató ereje.
A magyar-magyar kapcsolatok kulcskérdése, hogy mennyire tudjuk kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket, hiszen a jövő, amint az elején is említettem, csakis szövetségekre, szövetségesekre és szervezett kapcsolattartásra épül. Annak érdekében, hogy kimozduljunk a társadalmat butító folyamatokból, értelmezhessük a jelenünket és megoldásokat keressünk a jövőnkre nézve, a magyar-magyar összefogás sürgetőbb létszükséglet most, mint bármikor eddigi történelmünkben. Az erőforrásaink okos és logikus kiaknázása nagymértékben kommunikáció kérdése. Csíksomlyó és a Pilis segíthet abban, hogy megértsük Marcus Aurelius gondolatát: „az, hogy közösségre születtünk, régen bebizonyított tétel”.
Az ilyen ünnepélyes pillanatok táplálják keresztény hitünket, és segítenek abban, hogy megtisztuljunk – önmagunkban is erősödjünk. Sok erős, magabiztos ember pedig csodákra képes. Tamási Áront idézem: „Vallom és hirdetem és mindig hirdetni fogom: az országhatárok felett van egy lelki és szellemi egység, egy erkölcsi közösség, amely a világon szétszórtan élő magyarokat egybekapcsolja és lelki impériumban egyesíti”. Ezért a „lelki impériumért” felelősséggel tartozunk, hiszen Szent István alapította, dicső királyok, történelmi személyiségek, művészek és tudósok építették, hősök áldozták érte életüket, sok ember hordta hozzá a követ, rakta a maltert, hogy ne omoljon össze, mint Kőmíves Kelemen vára. De ez a közösség, amely „lelki impériumként” határok felett átível, csakis akkor tud gyümölcsöt hozni jelenünkbe és jövőnkbe, ha sikerül félretennünk egyéni érdekeinket és egy kidolgozott stratégia mentén – szakrális erőtereink segítségével – valóban képesek leszünk jövőt formáló tervek kidolgozására és megvalósítására: reszakralizáció, népnevelés, beavatás.
A közelmúltban is embert próbáló évtizedeket kellett túlélnie a magyarságnak az anyaországban, Erdélyben, a Kárpát-medencében és a globalizálódó nagyvilág bármely szegletében. Óvó szeretettel kell vigyáznunk a lelki impériumunkra! Ugyanis nem csak a miénk. Gyermekeinké, unokáinké, sejtett és remélt utódainké. Nemcsak magunkért, hanem értük és jövőjükért, jó földjükért és tiszta vizükért is kell dolgoznunk és imádkoznunk. Kérjük az Urat, hogy tisztán lássunk, vetkőzzük le a nemtörődömség, az önzés, a fásultság bűnét! Erős legyen hitünk és bizodalmunk. Csíksomlyó szakrális környezete, a benne elrejtett isteni szikra, feladatot ad: REszakralizálni, BEavatni kell nemzetünk tagjait az erős társadalmat létrehozó tradicionális értékeinkbe – ez mindannyiunk feladata. Olyan folyamatok beindítására van szükségünk, amely lelkileg és szellemileg újraformálhatja úgy a „központot”, mint a „perifériát”: ezért tevékenykedjünk Pilismaróton és Csíksomlyón egyaránt.
Befejezésként a 2011-es magyar alaptörvény preambulumát idézném Önöknek: „...Valljuk, hogy a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra. Bízunk a közösen alakított jövőben, a fiatal nemzedékek elhivatottságában. Hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelkierejükkel ismét naggyá teszik Magyarországot. Alaptörvényünk jogrendünk alapja: szerződés a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között...”
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Dr. Szakács Ferenc Sándor, Csíksomlyó

2012. január 17., kedd

Dr. Gubcsi Lajos: Vég nélküli igazságok

Az idő, a végtelen
Véget ér egy éjjelen
Lassan omlik a székre
Földre ömlik a vére

Térben és időtlenül
Testbe zárva tétlenül
Innen hova fut az út
Ha nem üzen a Nagyúr?

Hadak győztes Istene
Az Istennek gyermeke
Fentre indul, lent tapad
Fej nélkül szalad a had

Szétesik a Téridő
A Szolgaság lép elő
Halott csendben a hadak
Fej nélkül bukdácsolnak

Kellene szellem s vezér
Galambbal a bal kezén
S jobbjában az új Idő
Múlt helyett a jövendő

A sereg, mint fejét vesztett
Teste fehéren reszket
Áldozna az oltárnál
Oltárán pénztárca áll

Kíntornász mímel bálványt
Hősnek járó mutatványt
Nyújtsd a kezedet, sereg
Friss vérrel telt a serleg!

Nyúl felé a mohó kéz
Oltárán a Semmi ég
Oltárán pénze bűzlik
A bűvész üvöltözik:

A győzelem, a győzelem!?
Pénz nélkül érvénytelen
Vedd magadnak győztes had
Bámuld mutatványomat

Ég és Föld fejére áll
Nincs szebb e kíntornánál
A pénz, melyért kinyúltál
Megváltóbb a halálnál

Vívj még egy ütközetet
Egy utolsó nyerteset
S pénzem, mely csak az enyém
Mely több térnél, időnél

Mely egyszerre mindenes
Cseléd, vezér, kenyeres
Hajbókoló rabszolga
A Szentlélek!, ő maga

S látod, majdnem elérted
Csak hallgasd meg vezéred’
S indulj a harsonára
Az angyali kürtszóra

Égbe érő seregek
Ti rettenthetetlenek
Látszólag koldusfajta
Külleme is ebadta

De a pénz nemesíti
Oltárhoz szelídíti
Az utolsó csatára
Ha kell, a halálba

Szent bajnokom, hű népem
Szól a kincstárnok éppen
Van vezéred, lesz fejed
Csak tartsad a kezedet

És ha pénzem s hűséged
Összeforr bennem, benned
Választhatunk bármikor
Múlt Idő, vagy az Újkor?

Mottó: Mindig kell valakinek a segítő keze, az ember nem pusztába kiálló szó! Tettek nélkül tét nélküli.

2011. augusztus 5., péntek

Devizahitelesek Érdekvédelmi Szövetsége

No ez lenne az a szervezet, amelybe érdekemben állna belépni és fizetni a működéshez szükséges tagdíjat.  Nincs vége - és ahogy kinéz nem is lesz - a devizaelszámolású hitelezés kapcsán előállt katasztrófának, ami magyar családok százezreit sújtja, elsőként a lakáshitelek, majd az autóhitelek, a társaságok illetve az önkormányzatok devizaalapú hiteleinek elszámolása miatt.
A mindenkori magyar kormányzatnak a magyarságot, a magyar lakosságot kell védeni, nem a külföldi befektetőket. Ami máris folyik - látni kell - az háború, mert már megy a lakosság fosztogatása, a kilakoltatás.
Utcai demonstrációk sokra nem visznek, ugyanis a rendőrséggel simán szétverethetik, miután provokátorokat építenek be. Az ellenállás lehetséges útjának a konkrét pertársaságok, illetve az ezeket összefogó szervezet lehet, amely törvényes alapokon konkrét ügyekben, a devizahitel elszámolású hitelek ügyében védi a tagjait, jogi eszközökkel és egyéb törvényes módon, hogy az elnyomó gépezetet - jogszerűen - ne lehessen bevetni ellene.
Meg kell szerveződni a társadalomnak, különben egyenként leszálámiznak, elnyomorítanak minket. Ez már nem politikai, hanem a túlélésért és a megmaradásért folytatandó küzdelem, ugyanis a politikai pártok közti versengés éppen azt szolgálja, hogy pénzzel pórázon lehessen tartani a politikusokat is és a törvényhozás meghozza azokat a törvényeket is, amelyek nemzet és nép, valamint családellenesek.

Mi a cél? 
- Felül kell vizsgálni a devizahitelben elszámolás jogi alapjait és semmissé tenni az ilyen, bizonyítottan oroszlánszerződéseket.
- Helyre kell állítani az eredeti állapotot.
- Az úgynevezett árfolyamkockázatot a lakás és autó hitelszerződéseknél - ahogy a piramisjátékot is - be kell tiltani!
Mi a teendő? 
Fel kell elsőként állítani a Devizahitelesek Internetes Névjegyzékét, adatgyűjtéssel (adatlap kitöltése), amely alapján megszervezhetők a pertársaságok és így nyilvánossá válik a kép, melyik bank mennyi devizahitelest nyomorít és milyen összegben. Az Internetes közösségek az internet eléréssel nem rendelkező sorstársakat is felderíthetik. 

E pertársaságokból kialakítható az országos érdekvédelmi egyesület, mely már a Facebookon akár mozgósítható, azaz - szükség esetén - demonstrálni is tud. (A demonstrációkra idegeneket odaengedni nem szabad, a provokációk kivédése érdekében.)

Haladéktalanul meg kell kezdeni a pertársaságokkal a perek sorát, melyről az interneten folyamatos tájékoztatást kell adni az érintetteknek és a közvéleménynek. 

Tamáska Péter: Budapest román kézen

Létrehozás ideje: 2011-08-04
Ceausescu diktátorságának vége felé hangzott el, hogy Románia akár rendet is tehetne a renitenskedő, kádáriánus Pesten. Ma ismét a magyarokkal van bajuk odaát, s mivel ínséges idők jönnek, Erdély kérdése máris kiveri a biztosítékot Bukarestben. (Különösen Tusványos és Basescu ottani sokatmondó távolmaradása kapcsán.) Ebben a felforrósodott légkörben nem árt emlékeznünk az Erdély elleni román támadás (1916. augusztus 27.) és az 1944-es román átállás időpontjára (1944. augusztus 23.), annál is inkább, mert a magyarországi toleráns történetszemlélet hajlamos a történelmi felelősséget egyformán megosztani a két viszálykodó fél között. Románia Magyarország ellen 1916 és 1919 között viselt háborújának célja Erdély megszerzése és a magyarság megtörése volt, s ez volt 1944–45-ben is: Magyarország mindkétszer védekező fél volt csupán. 1919 végső fejezete ugyancsak e forró, aratás utáni hónapra esik: augusztus 4-én vonult be a román királyi hadsereg Budapestre. Mint Vass Antal írja Emléknapok Erdélyben című könyvében, a románok közeledésének híre már augusztus 1-jén véget vetett a vörösterrornak. (Olyan rossz volt az ellátás, hogy a nagy gyárak munkásainak asszonyai nekimentek a sorban állókat oszlató „fehér virágos” Vörös Őrség tagjainak. Tente baba, tente, majd jön az entente – viccelődtek a proletárforradalomból kiábrándult kupléírók.)

„Az idegenek jöttére – írja Vass – a főváros vezetői városszerte kitűzették a székesfővárosi lobogókat. A piros-kék-sárga trikolort a bevonulók fordított nézetben saját zászlójuknak hitték, s ebből azt következtették, hogy jöttüket örömmel fogadják. Erre a fias­kóra emlékezve változtatták meg utóbb, 1930-ban a székesfőváros zászlóját piros-sárga-zöldre.” (Majd a szocialista időkben ismét jöttek a „román színek”, amelyektől 1990 után, két évtizedes huzavona után tudtunk csak megszabadulni.) Az idegen katonák boldogan fosztogattak: a román királyi hadsereg néhány hónap alatt úgy kirabolta az országot, mint negyed századdal később a Vörös Hadsereg. Tormay Cécile a Bujdosó könyvében meg is jegyzi: „A nagyhatalmak Budapest megszállását az oláhoknak tartogatták, hogy a város a zsákmányuk legyen és ők mégis megmentőnek lássanak.” Augusztus 5-én a fővárosba jött alcsúti birtokáról József főherceg, aki még 1918 őszén homo regiusi, azaz a királyt helyettesítő jogkört kapott, s erre hivatkozva kormányzónak nyilvánította magát, majd két nap múlva kinevezte Friedrich Istvánt – aki a „Fehér Ház” nevű ellenforradalmi szervezet egyik vezetője volt –, hogy alakítson ideiglenes kormányt. A mérnökből és gyártulajdonosból lett politikus és társai még 6-án este minden ellenállás nélkül lemondatták a Kun Béláék helyébe lépett „szakszervezeti kormányt”. A románok Veszprémig és Győrig nyomultak. Az elfoglalt városokban a letartóztatott kommunistákat az „ellenforradalmi” hatóságok szabadon engedték, mivel a megszállók előszeretettel lőtték őket agyon a bolsevizmus elleni küzdelem jegyében. Később a szocialista kor történetírása a „fehérterror” számlájára írta ezeket, vagy hallgatott: kivégzések voltak Vácott, Kisvárdán, Hódmezővásárhelyen, Jászszentandráson és Monoron, Vencsellőt pedig rablás közben felgyújtották. De a megszállók nemcsak a kommunisták, hanem az újraszerveződő polgári közigazgatás ellen is felléptek, s mint Prohászka Ottokár püspök feljegyezte, „…fogdossák a közélet jeleseit, s kenyéren és vízen tartják s priccsen altatják”. Aztán: „Reparálják a (székesfehérvári püspöki) palotát. Istenem, a kis bibliotéka Krisztus szobrát lövőcélnak használták!” A bécsi lapok közben azt írták, hogy a román megszállás leple alatt egy bizonyos Erzherzog Stefan Friedrich alakított kormányt. Nem lehet tudni, viccelődtek-e, vagy ennyire féltek a kormányon lévő szociáldemokraták a Habsburgoktól. Mindenesetre a francia Clemenceau, a békekonferencia „Tigrisnek” is nevezett elnöke jegyzékben követelte Habsburg József főhercegnek mint kormányzónak a távozását. Bár a főherceg visszavonulása után Friedrich maradhatott a hivatalában, a „Tigris” fenntartotta, hogy az egykori mérnök rendőri segítséggel véghezvitt ellenforradalmi puccs útján jutott hatalomra. (Clemenceau állítólag csak egy magyar embert csodált: Gály Lajost, a monte-carlói rulettkirályt.)
Mindenesetre amikor Horthy november 16-án végre bevonul a nemzeti hadsereggel a fővárosba, Friedrich sikerrel adja át neki a stafétabotot. A Tiszántúlt csak 1920. feb­ruár 24. és március 30. között ürítették ki a román csapatok: rablásaik értéke a Magyar Katolikus Lexikon szerint többéves magyar nemzeti jövedelmet tett ki. Több román hadiárvát is visznek magukkal, köztük a kis Marosánt. 1924 nya­ráig 197 035 ember menekült az elcsatolt Erdélyből Magyarországra, többségük értelmiségi és hivatalnok volt. Ők lettek a vagonlakók.

2011. július 8., péntek

Magyarnak lenni



Hirtelen fellépő halálos betegségben elhunyt Czifrák András. 2011-06-06-án Miskolcon a megyei Kórházban. Temetéséről később adunk értesítést.

"Testem por lesz, lent a földben, egy napon, ha elmegyek" Tegnap volt a Napja. 
"Ám a lelkem Jóbarátok, mindig itt lesz köztetek"  Úgy legyen, minden év júliusa második Szombatján és Vasárnapján, mindaddig míg már csak ketten élnek közülünk. 

Czifrák András: A kör megbonthatatlan

Némán álltam ablakomban,
Hideg esős reggelen,
Napra várva azt kívántam,
Barátaim, hogy jöjjetek

Tudd a kör megbonthatatlan,
És a körben mind egyek vagyunk,
Hosszú láncban egy-egy láncszem,
Úgy mi mind összetartozunk.

Szétszóródva itt a földön,
Megyünk mind vélt célok felé,
Bánatod van, oszd meg vélünk,
Csak így lehet örömünk tiéd.

Testem por lesz, lent a földben,
Egy napon ha elmegyek,
Ám a lelkem Jóbarátok,
Mindig itt lesz köztetek


Tudd a kör megbonthatatlan,
És a körben mind egyek vagyunk,
Hosszú láncban egy-egy láncszem,
Úgy mi mind összetartozunk. 

A dal letöltése itt!

A Fecebookon Czifrák András Baráti Kör szerveződik.

2011. július 6., szerda

Kádár Gyula: Székelyföld márpedig létezik!

Amikor némely román tévécsatorna műsorán találkozom az intoleráns, vérben forgó szemű búslovagok handabandázó, idétlen, tudatlan, rosszindulatú történelemhamisítástól hemzsegő véleményével a régiósításról, és látom Észak-Erdély térképét vérvörösen ábrázolva, az egér és az elefánt meséje jut eszembe. Illyefalva címere - a koalíciós kormány önmagával sem ért egyet Mitől ez a nagy félelem? Egyesek még mindig nem tudják elfogadni azt a történelmi valóságot, hogy a román uralom 91. éve után is létezik Székelyföld tömbmagyarsága? Riogatnak, funárokat szólaltatnak meg, tízezer éves román nemzetről papolnak. Mivel a történelmi Székelyföld Észak-Erdély területének alig egynegyede, egész Erdélyének is tíz százaléka, és földrajzilag a magyar határtól három-négyszáz kilométerre fekszik, teljesen érthetetlen az a felindulás, égzengés, amely uralja azok lelkét, akik hazafinak és felkentnek érzik magukat arra, hogy a huszonegyedik század elején gyűlölettől elvakultan vagdalkozzanak, beszéljenek minden olyan alkalommal, amikor székely autonómiáról, közösségi jogokról van szó. A honféltők hosszú órákon át, egymás szavába vágva fecsegnek, nagyotmondásban túllicitálják egymást, arcátlanul ostorozzák a székely autonómia gondolatát is. A vörös posztó Micsoda pimaszság az, hogy a székelység vezetői nem akarják elfogadni Székelyföld egyharmada, a tiszta székelylakta Nyárád mente és Marosszék, azaz a mai Maros megye elcsatolását, amelyet - a régiósítás ürügyén - a román államfő szeretne valósággá változtatni. Milyen szemtelenség ez - gondolják a tévében szereplő korifeusok -, amikor e feldarabolással óriásit lehetne előre-lépni az etnikai arányok megbontásának göröngyös útján. Milyen arcátlanság az, hogy e nép ragaszkodik a megmaradását biztosító közigazgatási keretekhez, a három megye különállásához, illetve egy régióba kapcsolásához! Micsoda pimaszság a nagy régiók ellen rúgkapálni! Milyen dolog az, hogy a hétszázezer székely nem akar önként, dalra fakadva betagolódni a román nyelvi közösségbe! Ajaj, ezt ép ésszel is nehéz felfogni, mert ha beolvadnának a nagyromán kultúrába, akkor egyenlőek lehetnének a románokkal! Ennek el nem fogadása a románosításban érdekeltek számára vörös posztó. Érthető, hogy miért kapott a Székelyföld négyszer nagyobb vörös színt az említett térképen! Az önkínzás mesterei felrajzolták az ördögöt a falra, akarám mondani, a térképre! Mert mivel is lehetne jobban riogatni az egyébként jobb sorsra érdemes románságot? Mivel lehet ébreszteni a hazafias lelkeket, szíveket? Mindenáron mozgósítani kell a hazafiakat arra, hogy a székelyek önálló gondolkodásra képtelen egyedeit időben leállítsák, mert azok még arra vetemedhetnek, hogy Románia szívéből, az ősi dákoromán területből egy soha nem létezett, Székelyföldnek nevezett területi autonómiát kanyarítsanak ki! Márpedig az elmúlt kilencven év azt mutatja, ha fel lehetett számolni Erdély magyarságát, egy részét integrálni a románságba, más részét szórvánnyá, kisebbségbe hajtani és előkészíteni őket a nagy beolvadásra, akkor e sikertörténetnek folytatódnia kell! Nem lehet megengedni, hogy a statisztikákban, a román alkotmányban, a hivatalos okmányokban nem létező székelyek, az "úgynevezett" Székelyföld népe önkormányzatot nyerjen. Mindezt akkor, amikor a román politikai elit annyi áldozatot hozott az ország homogén jellegének megteremtéséért! Amikor ennek biztosítására eladták a szászokat, a román hadsereg a dicső marsall parancsára legyilkolta a zsidók százezreit, amikor a moldvai és a havaselvi románok millióit áttelepítették Erdély magyar és német városaiba. Amikor hagymakupolás templomok százai épültek a magyar településeken is. Amikor a háromszázezer főre becsülhető csángómagyarságnak alig húsz százaléka tud magyarul. Mindezt történelmileg tekintve rövid idő alatt! Mivel sikeresen megváltoztak az etnikai arányok, eszményien gyorsan kiépülőben a nagy román álom, az alkotmányban emlegetett homogén nemzetállam, akkor nem szabad megengedni a székelyeknek még Székelyföld nevének a használatát sem, nemhogy Székelyföld megmaradásának közigazgatási keretet biztosítani. Nos, láss csodát, most, a teljes egység és színromán állam megvalósulása küszöbén, annyi kínkeserves küzdelem után - az utolsó órában - arra kell rádöbbenni, hogy azok a nyavalyás székelyek nem férnek a bőrükben, nem válnak köddé, nem tűnnek el, nem takarodnak el e földről! És micsoda dolog, hogy ha már otthon maradnak, nem simulnak be az ősi, a Funar által tízezer évesnek nevezett nyelvi közösségbe! Hallatlan! Pedig az elmúlt két évtizedben alkalmazott elszegényítési taktika mellett Székelyföldről illett volna minden székely fiatalnak önként világgá mennie! Mitől félnek? Nos, ki tudná megmondani, hogy milyen gondolatok suhannak át azok fején, akik a székelyektől féltik a román nemzetet? Érthető a gondolkodásuk, ha egyszer az alkotmány kimondja, hogy a román állam egységes, homogén nemzetállam, akkor nincs apelláta! Honnan veszi a bátorságot két és fél megye székelymagyarsága arra, hogy Székelyföldet emlegessen? Milyen alapon mondja magát székelynek egy nép, amikor a statisztika sem tud a létezéséről? E fránya székelyeknek egyszer és mindenkorra meg kell érteniük, vagy románná válnak, vagy kussolnak, de a törvény szent betűi nem csorbulnak. Ha a Székelyföld nevű régió létezne a románok ősi földjén, akkor a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Fóruma nem vitte volna törvény elé az illyefalvi címer kérdését. Márpedig oda vitte, ezzel építve az együttélés, a megbékélés szellemét. A brassói táblabíróság nemrég született döntése nyomán 2011. június 29-én a román kormány arra kényszerült, hogy az illyefalvi címer magyarázó szövegéből törölje a Székelyföld megnevezést. A címer magyarázatában szereplő, alig nyolcszáz éves Székelyföld és Barcaság megnevezéseket tehát ki kell cserélni az "ősrégi", a negyvenhárom éves múlttal rendelkező Kovászna és Brassó megye megnevezéssel. A címerátminősítés lényege: Románia a hivatalos okmányokban sem fogadhatja el e régió Székelyföldként való említését. Lehet, hogy sokan vannak, akik még Székelyföld nevétől is félnek, babonásak, és hisznek a szómágiában. Ezek szerint nem szabad az ördögöt a falra festeni, mert megjelenik! Nos, ebben van valami, de akkor érthetetlen a sokat emlegetett, vörös színre festett térkép! A tévében színészkedő politikus urak elfelejtették, hogy Székelyföld még akkor is létezett, amikor még az okmányokban nem szerepelt Havaselve
(1330) és Moldva (1359) neve, mert azokat ugye csak a XIV. század derekán jegyezték le először. Mindezt akkor, amikor a székely ispánt már 1235-ben emlegetik. E politikus urak kierőszakolhatják azt, hogy Székelyföld nevét a román demokrácia nagyobb dicsőségére töröljék a hivatalos okmányokból, törvényszéki döntéseket is hozathatnak, leverhetik a székely megyehatárokra kitett pannókat is, amelyeken e név szerepel, de tudniuk kell, ha a szükség úgy hozza, könnyedén, tucatjával és több nyelven (is) tudjuk sorolni azokat a középkori okleveleket, amelyekben szerepel e vérlázító megnevezés. Íme néhány példa: 1495: in terra Siculia, 1497: in terram Siculorum, 1587: Zekel földen, 1611: Zegelland. Meddig lehet feszíteni a húrt? Ami pedig a székelyek életképtelenségét illeti, ne feledjék el a hőzöngő hazafiak azt se, hogy a székely nép a magyarokhoz való csatlakozás után, Magyarországon belül is területi önkormányzattal bírt! A magyar krónikák szerint a magyarok a székelyeket egyenlő társnemzeti jogokkal ruházták fel, és így nyertek bennük egy olyan megbízható népcsoportot, amely ezer éven át önzetlenül védte Kelet-Magyarország, Erdély határait. Ennek ellenére jól megvoltak magyar gyámkodás nélkül is. 
A székelyek 1876-ig saját törvényeikkel, közigazgatási szervezetben élték mindennapijaikat. A XVI. század derekáig pedig minden székely nemes embernek számított, ilyen jogállást az akkori Európában is nagyítóval kellett volna keresni! Ne feledjék el az urak azt sem, hogy a székely nép nem követel politikai elszakadást, önálló államot, bár mint népet e jog megilletné, lévén, hogy nem nemzeti kisebbség, hanem nép. Ha a történelmi Székelyföld őshonos székely népének lehetővé teszik a teljes jogkörű területi önigazgatást Románia keretében, akkor Románia egy becsületes szövetségest fog nyerni! Ha e kérdést megoldják, akkor az tovább nem okoz fejfájást senkinek! De amíg annak becsületes megoldásáról hallani sem akarnak, addig igenis, ez létező góc, olyan, amely mindenki számára káros! Ha ezt még tévés hőzöngésekkel is tetézik, akkor az ott hazafiaskodók nem szolgálják a békés együttélést! Úgy tűnik, e hazafiak számára felfoghatatlan, hogy mennyire rossz érzést kelt egy népet nem létezőnek nevezgetni, amikor az látja a tévéadásokat, hallgatja a pocskondiázást! Érzi az acsarkodás, a fenyegetőzés, az intolerancia mögött a székely nép felszámolásának szándékát, a kollektív jogoktól való megfosztásra törekvést. El lehetne gondolkozni azon is, hogy a XXI. században meddig tűrheti egy nép a jogfosztottság ilyen szintjét, amelyben még szűkebb szülőhazája, a Székely-föld nevét sem használhatja! Mit gondolnak a hangadó szélsőségesek, akik a románságot az intolerancia útján akarják tartani: meddig lehet elvárni a székely néptől, hogy szótlanul tűrje megaláztatását? Mit gondolnak, meddig lehet játszadozni a székely nép megsemmisítését jelentő régiósítási tervekkel, Székelyföld feldarabolásának gondolatával? Meg kell érteniük, ha tetszik, ha nem, Székelyföld létezik és létezni fog!

2011. június 30., csütörtök

A Kárpát-medencéért

Az Ismét Vereckénél Rákóczi ballada 4 ősbemutatójával párhuzamosan A Magyar Művészetért közössége nevében Gubcsi Lajos újabb díjakat nyújtott át a Kárpát-medence magyarsága képviselőinek, kulturális, közösségi, a lelkeket megtartó és erősítő tetteikért.
-Így Munkácson Varga Miklós énekes részesült A Magyar Művészetért Díjban a történelmünkkel összefüggő zenei pályafutásáért, az általa énekelt zeneművekért.
-Ugyancsak Munkácson vette át az Árpád fejedelem-díjat a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség nevében Popovics Béla elnök.
-A munkácsi várban nyújtotta át Gubcsi Lajos az általa alapított Ex Libris Díjat a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspökének, Zám Fábián Sándornak.
-Ugyanezt a díjat vette át az ungvári várban a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye és Sárospatakon a II. Rákóczi Ferenc Iskola igazgatónője és diákjai.
-Beregszászon a református egyházkerület főgondnoka, Nagy Béla, és a diakónia részesült Rákóczi-emlékiratban.
(Képeinken a munkácsi és a sárospataki díjátadás pillanatai – az ekkor már Rákóczi szerepére készülő Varga Miklós díját ikergyermekei, Vivien és Szabolcs vette át)