2011. június 30., csütörtök

A Kárpát-medencéért

Az Ismét Vereckénél Rákóczi ballada 4 ősbemutatójával párhuzamosan A Magyar Művészetért közössége nevében Gubcsi Lajos újabb díjakat nyújtott át a Kárpát-medence magyarsága képviselőinek, kulturális, közösségi, a lelkeket megtartó és erősítő tetteikért.
-Így Munkácson Varga Miklós énekes részesült A Magyar Művészetért Díjban a történelmünkkel összefüggő zenei pályafutásáért, az általa énekelt zeneművekért.
-Ugyancsak Munkácson vette át az Árpád fejedelem-díjat a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség nevében Popovics Béla elnök.
-A munkácsi várban nyújtotta át Gubcsi Lajos az általa alapított Ex Libris Díjat a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspökének, Zám Fábián Sándornak.
-Ugyanezt a díjat vette át az ungvári várban a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye és Sárospatakon a II. Rákóczi Ferenc Iskola igazgatónője és diákjai.
-Beregszászon a református egyházkerület főgondnoka, Nagy Béla, és a diakónia részesült Rákóczi-emlékiratban.
(Képeinken a munkácsi és a sárospataki díjátadás pillanatai – az ekkor már Rákóczi szerepére készülő Varga Miklós díját ikergyermekei, Vivien és Szabolcs vette át)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése