Ma hazafelé tartottam az iskolából, és a buszon olvasgattam. A busz hátuljában ültem, ahol csak egy cigánycsalád ült mellettem. Apuka, kb két méter magas, anyuka nagydarab testes cigányasszony, és egy nagyjából tíz éves gyerek. Megáll a busz, kinyílnak az ajtók, és leszállnak a szülők, a cigánygyerek pedig odalép hozzám, és megkérdezi mit olvasok. Nocsak, ez nem cigit kér, nem aprót, nem kötekedik, csak kíváncsi mit olvasok.
Elmosolyodtam, és kedvesen válaszoltam neki, megmutatva a könyvet (ami egyébként egy történelmi témájú, elég régi könyv, valószínűleg már sehol sem kapható) Erre elindul az ajtó felé, és megragadja a könyvet. De nem járt sikerrel, mert erősebben fogtam, úgyhogy kicsúszott a kezéből. Erre visszafordul, és egy hatalmasat köp felém, majd azt kiáltja: DÖGÖLJ MEG! KURVA ANYÁD!
És leugrik a buszról. Az utasok meglepetten néznek felém, én pedig csak halkan megjegyzem: cigánykultúra.
Ez egy órája történt nagyjából. Azóta elgondolkoztam, hogy mi lett volna, ha nem vagyok ilyen békés.
A szerencséje egyrészt az volt a gyereknek, hogy nem
sikerült ellopnia a könyvet, és hogy nem sikerült leköpnie.
Mert akkor lehet, hogy véletlen úgy pofán verem, hogy szilánkosra törik a kis arca.
A másik szerencséje hogy rettentő békés ember vagyok, kisgyerekeket meg főleg nem szoktam bántani. Engem így neveltek. Nem úgy hogy lopjak, és köpjem le a többi embert.
Mielőtt valaki megkérdezné nem, nem vagyok sem kopasz, sem bomberdzsekis, és nem is a Hogyan verjünk cigányokat c. könyvet olvastam. Tehát semmi oka nem volt rá a gyereknek hogy így viselkedjen. Ebből az következik, hogy őt így nevelték, nála ez természetes.
Újból megállapítottam, hogy aki Magyarországon utálja a cigányokat az nem rasszista, csak tapasztalt. Kezd egyre jobban dühíteni, hogy nap mint nap ilyen történeteket hallok, és közben a médiából az harsog hogy szegény cigányokat elkülönítik, nem járhatnak egy iskolába a magyar gyerekekkel, kiközösítik őket. Na vajon miért?
Persze a bőrszínük miatt. Logikus. Én is azért utálom a darazsakat, mert fekete-sárgák, nem pedig azért mert állandóan rám szállnak, belemásznak a kajámba, ha pedig megpróbálom elhessegetni őket, megcsípnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése