Jakab Antal 1909. március 13-án született a Csík vármegyei Kilyénfalván. Jakab Antal az összmagyar eszme tolmácsolója volt, amelyet a egész életében és tevékenységében keresztként felvállalt és hirdetett. 1971. december 23-án VI. Pál pápa kinevezte segédpüspökké - utódlási joggal - Márton Áron mellé majd az ő nyugdíjba vonulása után, a legkeményebb Ceauşescu-i diktatúra éveiben ő lett az egyházmegye nyolcvanadik megyéspüspöke.
Harangoznak. Nem egyedi eset ez Csíksomlyón, a magyarság körében közismert búcsújáróhelyen, hozzá is szoknak akik a közelben laknak, vagy dolgoznak. Régen az emberek a harangszóhoz igazították, és néhányan még ma is hozzá igazítják, életüket, nem csak az időbeosztás tekintetében, hanem a szellemi, erkölcsi és kulturális irányvonalak tekintetében is. Így van ezzel Dr. Szakács Ferenc Sándor is, aki nem csak saját életét próbálja Csíksomlyó üzenetének jegyében élni, hanem az általa vezetett intézmény(ek), a Hotel Salvator illetve a Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központ, irányítása is a hely szellemének megfelelően kell történjen.
X. Csíkszeredai Nyílt Esettanulmány Verseny 2011. május 6-8.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése